év végi infók

Kedves Szülők!

Mint remélem már mindenki értesült róla a Budafoki Kosárlabda Klub 2013. május 1-én rendezi az újabb BéKáK Kupát a BMTE csarnokban, melyen több előkészítős csapat között a Koboldok is részt vesznek.

A 2004-ben és később született fiatalok sorversenyben, a 2002-2003-as születésűek kosárlabda mérkőzéseken mérik össze tudásukat a többi csapattal. A nagyobbak most csak egy csapattal indulnak. Nem kell most jelentkezni. Én állítom össze a csapatot, a gyerekekkel megbeszélt szempontok alapján. Sziszi

Találkozó: 8.30-kor a Csarnokban. (nagyobbaknak 9 óra)

Szükséges felszerelés: KÉK koboldos mez (akinek nincs, kérem jelezze), rövidnadrág, fehér zokni, sportcipő (váltó!), melegítő felső.

Tervezett program:

9-10 óra között sorversenyek

10-13 óra között kosármeccsek

Szeretettel hívunk és várunk Mindenkit, hogy sportszerű szurkolással hozzásegítsen minket a legjobb eredmény eléréséhez!

 

 

 

2013. május 9-én, csütörtökön lesz a kerületi aerobik verseny az iskolában. Ezen a napon kivételesen 16.30-tól 18 óráig összevont edzést tartok majd. Kérem, hogy a gyerekek ennek megfelelően egy kicsit tovább maradjanak majd a napköziben.

 

 

2013. május 30-án lesz az idei tanév utolsó edzése. Kérném szépen, hogy az elmaradt befizetéseket (tagdíj, edzésdíj) eddig az időpontig próbáljátok rendezni. Köszönöm!

 

A gyerekkel megbeszéltük és az utolsó héten szeretnénk a kisebbek részére Szülő-Gyerek közös edzésekkel zárni az évet. Kérem szépen, hogy aki meg tudja oldani, vegyen részt valamelyik vagy akár mind két edzésen is aktívan. (hétfő és csütörtök 16-17 óra közötti edzések)

 

Szeretettel felhívjuk minden kedves Kobold Szülő, Kobold Barát figyelmét, hogy a Kosaras Koboldok Sportegyesület is örömmel veszi az adó 1% felajánlásokat, együttal nagyon köszönjük a múlt évben adott támogatásokat!